Aki 1990 előtt született, a nyolcvanas években pedig már kicsit is foglalkozott a videolejátszókra szürkén érkező VHS-dömpinggel, ami sok esetben eredeti nyelven vagy narrátorosan jutott be a kiskapukon keresztül a családokhoz, az jó eséllyel ismeri A vadak ura címet. A horrormágus Don Coscarelli által teremtett dark fantasy-mítosz legalább olyan fontos a filmkülönlegességek kedvelőinek, mint főműve, a Phantasm-sorozat (vagy a szörnyen vicces Bubba Ho-Tep), a The Beastmaster később  ráadásul még a hazai mozikba is eljutott, ami azért nem kis szó, így ennyi év távlatából. Hogy miért, az még most, 2021-ben újranézve is egyértelmű, mert bár vannak részek, amiknél kilóg a lóláb, illetve meglátszódik a kora, az 1982-es mű közel 40 esztendő után is tartogat meglepetéseket vagy feledhetetlen pillanatokat. Nem, nemcsak az idén januárban megboldogult Tanya Roberts idomairól van szó... 

bojti-horrorkamraja-vinegar-syndrome-the-beastmaster-1982-pcguru-2.jpg

A meg nem született végzet

A történet a megszokott bosszú-sztoriból épül fel, avagy a fantasy világ városának uralkodója leplezi a gonosz boszorkánymester, Maax (a 2019-ben elhunyt Rip Torn) sötét ármánykodását, melynek során a hatalommániás fickó fel akarja áldozni a király meg nem született gyermekét, mert boszorkányai szerint ő hozza majd el végzetét. Maax persze lép, hogy megússza sorsát, avagy parancsára szolgái átküldik a gyermeket anyja hasából egy tehénbe, hogy később rituális keretek között végezzenek vele. Azonban egy férfi megakadályozza őket, aki magához veszi a babát, majd fiaként neveli. Az idilli légkör innentől egészen odáig tart, hogy egy, immáron sokkal sötétebb és veszedelmesebb világban a felnőtt Dar látja, ahogy Maax és a vele együtt hódító hadúr a teljes falu lakosságát lemészárolja, ami után egyértelmű, hogy Dar útra kel, ezzel beteljesítse sorsát. 

bojti-horrorkamraja-vinegar-syndrome-the-beastmaster-1982-pcguru-3.jpg

Elég sötét, kicsit horror

Valahol nem véletlen, hogy a Vinegar Syndrome lecsapott Coscarelli filmjére, hiszen a The Beastmaster, bár alapvetően fantasy mű, a kardos-varázslós fajtából, azért vannak igen sötét pillanatai. Sőt, gyerekként kifejezetten félelmetes jelenetekkel és elemekkel bírt, amik végleg beleégtek az agyamba, legyen szó a világító szemű berzerkerekről, az ocsmány boszorkányokról, vagy éppen Batman korai rokonairól, akik bőrlebenyeik között mindent kiszívnak a halandókból. A vadak ura persze messze nem horror, de vett át kedvenc stílusunkból, ami a mai napig jót tesz neki, ahogy az egészen jó szereposztás és a film/sztori egyik legnagyobb különlegessége, az állati társak jelenléte is.

bojti-horrorkamraja-vinegar-syndrome-the-beastmaster-1982-pcguru-4.jpg

Merthogy a V-szériából (a világ egyik legjobb sci-fi-sorozata) is ismert Marc Singer szinte egybefort Dar karakterével, aki megértve az állatokat, telepatikus kapcsolatot teremtve nemcsak a segítségüket kérheti, de akár a szemükkel is láthat. A fekete tigris (normál, csak lefestve), a sas, a két vadászgörény jelenléte pedig ad egy igen sajátos ízt a cselekménynek, miközben némi romantika és szolid erotika is képbe kerül a lengén öltöző rabszolga, Kiri (Tanya Roberts, de a 18 éves Demi Moore-t is meghallgatták a szerepre) megjelenésével. Bár a harcok nem mindig látványosak, vannak jelenetek és technikai megoldások, amik manapság nagyon gyengének és elmaradottnak tűnnek, a filmnek van egy nagyon erős atmoszférája és bája, noha egyértelmű, hogy nosztalgiája a legerősebb, avagy aki gyerekként/fiatalként látta, az ma is szeretni fogja.

bojti-horrorkamraja-vinegar-syndrome-the-beastmaster-1982-pcguru-1.jpg

És bizony van mit szeretni, hiszen a VS kiadványa igazán pompás. Bár hozzánk csak egy sima műanyagtokos változat jutott el, a kiadó honlapjáról egy brutális, mágneses tokos kiszerelés is rendelhető, amihez még egy 40 oldalas füzet is társul. Nem mellesleg 1 UHD és 2 BD lapul a dobozban, persze régiófüggetlen változatban, angol felirattal. Az UHD képe gyönyörű, részletesebb a BD-nél, pedig az is szép, de utóbbi két korongján a film két változatban (az egyik felpimpelt vizuális trükkökkel) és számos extrával érhető el. Utóbbiak közé tartozik az új dokumentumfilm, a meglehetősen terjedelmes The Beastmaster Chronicles, de van itt még kommentár, kimaradt jelenet és számos apróság. Rajongóknak tehát kötelező vételről van szó, elvégre egy igazán minőségi kiadásról beszélünk, ami ráadásul vészesen fogy, szóval aki nem akar lemaradni, az iparkodjon. Amerikától sem kell félni, mert a Vinegar Syndrome-os srácok biztonságos, igényes csomagolással küldenek mindent.

A filmet köszönjük a rovatot támogató Vinegar Syndrome-nak!